Második nap, avagy hogyan csúsztunk át lazán vett versenykategóriából kő kemény kalandba.

Éjszaka alig aludtunk valamit, mert hosszúra nyúlt az este. Kedves éjszakai vendéglátónk, Zsolt befogadott minket otthonába és ellátott mindenféle földi jóval. Leöblítettük a nap izgalmait némi sörrel, pálinkával, és megismerkedtünk az E-batta vidám csapatával is. Éjfélkor még egy rögtönzött wellcome party vette kezdetét. Szintén Zsolt kedvessége a neylon zacskóba csomagolt grappa (ínséges időkre), amivel feltöltekeztünk. Az öt órás alvás után arra gondoltunk, itt az ideje felhasználni alvástartalékainkat, amit hetek óta szorgalmasan gyűjtögettünk, (csak sajnos pont negatív irányban sült el). Másik dolog ami felmerült a "Rajt-Cél-fürdés", mint (Budapest-Bamako-Bath, vagy röviden B2-Shower), hiszen mi máson tudnánk spórolni és hozni pár percet ebben a feszített napi ritmusban.

Mantova főteréről (ahol igen sok téglát használtak fel a házak-várfalak építéséhez-szépítéséhez) elindultunk Aix en Pce felé. Taktikánk a következő: teljes erővel belevágunk, majd a végén egy kicsit belehúzunk. Robinál engedélyt kértünk a kitűzött elméleti maximum 3000-es motorfordulatszám megemelésére 3300-ra. Az engedélyt megkaptuk de nem visszavonásig, csak határozott időre és 3250-re behúzva.

A napi táv laza 900km Perpignanig. A limitidőre meghatározott 13 órából olyan szinten kicsúsztunk a feladatok keresése közben, hogy 12 óra elteltével (minimális evés-ivással, három pisivel), még egy laza Bp.-Debrecen oda-vissza még előttünk lebegett, mint célegyenes. Ezt a befutó távot még 3300-as főtengely fordulattal sem tudtuk volna teljesíteni, pedig erre Robi már harap.

Közben jöttek a rossz hírek, hogy lefagyott a nyomkövetés, összeomlottunk. Újra fel kellett építeni a csapatot. (Itt, kell megköszönjük mindenki nyomkövetését, jól esik és erőt ad.) És akkor jött Bras városka, helyi pizzással és kocsmával, ahol üdvrivalgással fogadtak: pip,pip hurrey (kb. 10 másodpecenként) és SZTomi kikért valami tömény, férfias, tradicionális italt, a hátsó ülésen ülőknek. Kihozták az ánizslikört. (Tényleg kemény volt, ihatalan lötty, de legyűrtük, minden esetre elővigyázatosságból a Sümegi-féle kötelező János-áldást már nem kockáztattuk, mivel Vodkával nem szolgálhattak, így maradt a wiskey. PIP PIP HURREY. A végén odáig lazultak az események, hogy Sümi már a söntés túloldaláról koccintot és együtt zengtük: PIP, PIP, Hurrey!

Azt már nem akarták elhinni, hogy most irány Perpignan, úgy nézett ki, hogy ők este már nem mozdulnak. Egy srác csöndesen szunyókált a pulton, a helyi öreg "rab" tévét nézett és szopogatta söröcskéjét.

Mi pedig elindultunk, mivel a szintidő eltelt, hát rámentünk a pontokra (az éjszaka rovására.) Különböző cseles GEO Challange feladatokat oldottunk meg már az éjszakában. 
Útközben még elmélkedtünk minden féléről, például Ákos szerint a fájdalomcsillapító (úgy általában) fájdalmat csillapít. (Ezt persze nem akartuk elhinni neki, mert ezt meg honnan tudja.) 

Éjjel kettőre befutottunk az interneten egyszerűen csak BEST-nek nevezett, opciók között pedig "Gay friendly" hotelünkbe. (Valahogy tudat alatt nem siettünk.) Hajnal 4-kor kellett leadni a menetlevelünket és fél 5-kor start. Aludtunk hát egy nagyot (a tartalékunkból), és előttünk állt a ma reggel, újabb 1012km-es szakasz a kompig.


Ezt az összefoglalót menet közben, térden tartott laptopról küldöm a bal hátsó egyről, Spanyolországból, narancsfák között. Jó itt ülni (nagyon). Itt hátul mindenki várja a forgást. (Oka van és térd felől jön.) Köszönjük a szurkolást, puszilunk mindenkit odahaza, sziasztok: Géza